Sajtóközlemény


2019. július 6-án a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásának köszönhetően Kajárpéc és Nagyudvarnok közösen emlékezett meg a rendszerváltás 30. évfordulójáról, testvértelepülési találkozó keretében.

Kajárpéc községet több, mint egy évtizedes barátság köti a szlovákiai Nagyudvarnok településhez, amely során rendszeressé vált egymás ünnepeinek látogatása, részvétel  egymás sporteseményein és még hosszan sorolhatnánk az együttműködéseket, – így természetesen a rendszerváltás 30. évfordulójáról is  közösen emlékeztek meg egy testvértelepülési találkozó keretén belül.  Az esemény köré egész napos programot terveztek, melyben a két települést összekötő kultúrkincs és a hagyományok kiemelt szerepet kaptak, a rendezvénysátorban pedig gasztronómiai, sport és gyermekprogramok várták  Kajárpéc, Nagyudvarnok és a környék lakosságát. Kajárpéc, mint az esemény házigazdája örömmel mutatta be a helyi borokat, s a helyi ételek kóstolására, a helyi népi építészet emlékeinek megtekintésére is invitálta a vendégeket. Az idei találkozó megrendezésével céljuk a közös gyökerek és történelem felidézése, a határon kívül élő magyarsággal való kapcsolatok ápolása, meglévő testvér-települési együttműködések hatékonyabbá tétele, valamint önkormányzatok, civil szervezek, intézmények közötti új együttműködések létrehozása.